Szeretnék a pénzügyek „háziorvosává” válni

Szeretnék a pénzügyek „háziorvosává” válni

BALÁZS Mónika, Nagymegyer, Bős, Dunaszerdahely, Komárom és környéke

2012-től a Finanzpartner munkatársa, hitelekkel, biztosításokkal, második pillérrel, befektetéssel és hitelekkel foglalkozik.

Balázs Mónika történetében, mentalitásában sokan magukra ismerhetnek. Sajnos, Szlovákiában nagyon sok középkorú nő él át hasonló helyzeteket. Csakhogy Mónika egy adott ponton elhatározta: megmutatja, hogy meg tud állni a saját lábán is. Története bizonyítja, hogy sosincs késő újrakezdeni, és a nulláról kezdve is fel lehet építeni egy új életet.

IMG_5362jpg

2010-ben kezdtem el foglalkozni pénzügyekkel – meséli. Az egyik fiamnak szerettem volna segíteni, aki főiskolásként így igyekezett egy kis mellékeshez jutni. Anyaként természetes volt, hogy beállok a háta mögé. De közöltem vele: semmilyen iskolázásra nem megyek el, nem fogok tanulni, ilyesmit ne várjon tőlem! 46 éves voltam, családi vállalkozásunk könyvelését, adminisztrációját vezettem. Eszembe se volt más munkát keresni. Aztán eljött az első iskolázás ideje, ami annyira érdekes és izgalmas volt, hogy kíváncsi lettem. Egyre jobban belemélyedtem a pénzügyekbe, egyre jobban megtetszett az egész. Az események felpörögtek: a fiam hamar magas pozícióba jutott. Egy év múlva már fent állt a cég színpadán, és ünnepelték a többiek. És ahogy tapsolták, az anyai büszkeség mellett megfogalmazódott bennem: én is szeretnék ott fent állni. Én is szeretném élvezni azt az elismerést, ami a jól elvégzett munkáért jár. Mert ez volt az, ami akkoriban a leginkább hiányzott az életemből.

IMG_5370jpg

Az elismerés?

Igen. Ugyanis hiába tudtam, hogy értékes munkát végzek a családon belül – ezt a férjem és a családja természetesnek vette, mi több, kissé lenézte. Házasságom 20 éve alatt sokszor végighallgattam, hogy ha ő nem lenne, akkor én egy senki lennék. Olyan sokszor, hogy a végén már el is hittem; olyan embernek tartottam magam, aki nem sok mindenre jó. Épp ezért volt nagy áttörés, amikor a pénzügyi cégnél elkezdtem sikereket elérni. Mindenki tisztelettel és kedvesen fordult felém, és megéreztem, milyen csodálatos, amikor megbecsülnek. Kezdtek kinőni a szárnyaim. Azelőtt legfeljebb Komáromig mertem elautózni, most meg egy-egy iskolázás kedvéért egészen Kassáig elvezettem, úgy, hogy éjjel jöttem haza, egyedül. Apránként rájöttem, hogy sokkal többre vagyok képes, mint ahogy azt a családomban bárki is feltételezte.

És mit szólt ehhez a férje?
Talán nem túlzás azt állítani, hogy igyekezett még jobban a földbe döngölni. Sorra kaptam a negatív megjegyzéseket: „Mit akarsz te ezzel? Úgyse viszed semmire!“ De már nem érdekelt... Nemsokára elváltunk. Az igazán sorsfordító év számomra a 2012 volt: ekkor léptem át a Finanzpartnerhez.
hJN1ZbUlJPG

Miért váltott, ha jól érezte magát az előző cégnél is?

A válasz egyszerű: követtem a menedzseremet, bíztam benne. És jó döntés volt! Ha akkor, a válás éveiben nincs a Finanzpartner, mi most itt nem beszélgetnénk. A válás után „megörököltem“ a családi házunkat – hatalmas kölcsönnel, amit a volt férjem rossz döntései okoztak. Ott álltam, 48 évesen, elváltan, rossz lelkiállapotban, alacsony önbecsüléssel, hatalmas adóssággal a nyakamon. Nem volt egyszerű! De a Finanzpartner alámnyúlt, megsegített, egészséges anyagi szintre emelt. Én tehát a nulláról kezdtem, és lassan építettem fel magam. Ma már szabad, független nő vagyok, akinek helyén van az önbecsülése, és aki egyedül is megáll a lábán.
 

Nyolc év telt el azóta. Milyen most az élete?
A ház megmaradt, a kölcsönt nyugodtan fizetem, a jövőmet biztonságban tudom. Vásároltam egy új autót. (Azelőtt nem hittem volna, hogy képes leszek férfi nélkül végigvinni egy autóvásárlást, hiszen egyáltalán nem értek hozzá). Emellett pedig majdnem minden évben eljutok a Finanzpartner valamelyik jutalomkirándulására, méghozzá gyakran a fiaimmal együtt. Ugyanis a mi cégünk luxuskirándulásokkal motivál bennünket. Nem kell semmit se szerveznem, egyeztetnem utazási irodákkal, vagy szállodát foglalnom, csak fel kell ülnöm a repülőre... És itt szeretném elmondani, mekkorát nőttem a fiaim előtt, amikor eljutottunk az első ilyen kirándulásra. Szinte láttam az elismerést a szemükben: „Anya, nem tudtuk, hogy ennyire ügyes vagy!“
 
IMG_5360jpg IMG_5361jpg

Azért mindezért gondolom meg is kell dolgozni...

Természetesen, igen. Kitartónak kell lenni, és mivel a saját magunk főnőkei vagyunk, fegyelmezetten kell beosztani az időnket. Délelőtt e-maileket intézek, telefonálok, kitöltöm a szerződéseket, előkészülök egy-egy ügyfélre. Délután pedig találkozásokra járok. Sosem erőszakoskodom – én is utálom az efféle viselkedést –, viszont mindenről tájékoztatom az embereket. Például, hogy ha kölcsönt készülnek felvenni, ne csak a kamatot nézzék, hanem azt is, milyen rejtett illetékek vannak a bankban. Hogy minden évben ajánlatos átnézni az autóbiztosítást – ne fizessünk fölöslegesen túl sokat. A másik dolog: nekem minden ügyfél egyforma. Nem nézem, mekkora bevétele van, hogy 3 ezer eurós hitelt szeretne-e felvenni, vagy 30 ezret. Mindenkihez egyformán állok hozzá. Az a fontos, hogy segítsek.

IMG_0161JPG

Mit gondol, melyek azok a hibák, amelyeket az átlagember a leggyakrabban elkövet?

Én a hiszékenységet, a naivitást emelném ki. Nem győzöm hangsúlyozni: vigyázzunk! Egyrészt Szlovákiában nagyon alacsony a pénzügyi ismeretek színvonala – emiatt könnyű becsapni az embereket. Másrészt viszont van benne hanyagság is: sokan nem is néznek utána, tulajdonképpen mit is fizetnek. Úgy érzem, nagyon hasznos munkát végzünk, és én erre büszke vagyok. Nem egy családnak komolyan tudtam segíteni, voltak, akiket a teljes csődtől mentettem meg. Viccesen szoktam mondani: olyan vagyok, mint egy háziorvos – csak én a családok pénzügyeit „gyógyítom”.

Finanzpartner - hölgyeknek is...

Legjobbak kiértékelése