Jövőbeli nyugdíjunk összegére már ma hatással lehetünk
PhDr. Janits Erzsébet 2012-től a Finanzpartner részvénytársaságnál dolgozik, jelenleg mint igazgató és egyben a felügyelőbizottság tagja. Szociológiát végzett, három gyermek édesanyja és több mint két évtizede tevékenykedik a pénzügyi szolgáltatások és közvetítés területén.
Hogyan látja a személyes pénzügyek támogatását az állam részéről?
A jelenlegi helyzet egyáltalán nem kedvező. Szlovákiában a munkavállalókra nehezedő adóék, vagyis az adó és járulékteher az évi 20 és 100 ezer euró közötti jövedelem-kategóriában magasabb, mint például a szomszédos Ausztriában. Az állampolgárok és a vállalkozók többet fizetnek, miközben az állam által nyújtott szolgáltatások színvonala összehasonlíthatatlanul alacsonyabb. Az állam ahelyett, hogy enyhítene a terheken, inkább újabb adókat vezet be. Elég megemlíteni a bevezetett "új" adónemet, a nem-életbiztosítások után fizetett 8%-os adóelvonást. Azokat az embereket, akik felelősségteljesen viselkednek, és biztosítást kötöttek, többletadóval büntetik. Ugyanilyen rossz a helyzet a nyugdíjtakarékosságterületén. Az állam módszeresen aláásta a 2. pillérben való spórolást, és csak mostanában kezdik a szükségességét elismerni.
"Az állam módszeresen aláásta
a 2. pillérben való spórolást."
Tényleg olyan nagy jelentősége van a második és harmadik pillérben való spórolásnak? Miért?
Szlovákia már most érzékeli a lakosság elöregedésének és az alacsony születési rátának a következményeit. A modern orvoslásnak köszönhetően az emberek tovább élnek, ami miatt növekednek a nyugdíjkiadások. Az elkövetkező években kevesebb lesz a munkavállaló, miközben a nyugdíjasok száma növekedni fog. Ma Szlovákiában egy nyugdíjasra körülbelül két és fél ember dolgozik, az előrejelzések alapján húsz év múlva ez az arány csaknem egy az egyhez fog közelíteni. Mindez erős nyomást gyakorol az állam költségvetési politikájára. A megoldás a nyugdíjak csökkenése, vagy az adóterhek növekedése lesz. Azokra, akik csak az államtól kapott nyugdíjra fognak támaszkodni, valószínűleg szegény öregkor vár.
"Azokra, akik csak az államtól kapott nyugdíjra fognak támaszkodni, valószínűleg szegény öregkor vár."
Milyen előnyei vannak a második pillérben való spórolásnak?
A második pillér nyugdíj-megtakarításai minden hónapban a takarékoskodók egyéni számláira kerülnek – és nem az államkasszába. A nyugdíjmegtakarítási számlához csak nekik van hozzáférésük, az összespórolt pénz pedig örökség tárgyát képezi. Amennyiben a megtakarítással rendelkező személy meghal, a pénzt a család, vagy az elhunyt által feljogosított személy kapja. A második pillérben mindenki saját maga választhat stratégiát, milyen befektetési alapba teszi a pénzét. Az így takarékoskodók a jövőben két, egymástól független helyről fogják kapni a nyugdíjukat – az államtól, illetve a saját egyéni nyugdíjszámlájukról.
"Mindenki hatással lehet későbbi nyugdíjára
– méghozzá „már” ma."
Hogyan tudják az emberek befolyásolni a nyugdíjuk mértékét?
Mindenki hatással lehet későbbi nyugdíjára – méghozzá „már” ma. A nyugdíjtörvény egy 2013-as módosítása után az összes takarékoskodó pénzét áttették a garantált befektetési alapokba. Ezek hosszú távon a legalacsonyabb hozammal rendelkeznek. Mindenkinek lehetősége van arra, hogy a megtakarítási idő alatt bármikor, térítésmentesen változtasson ezen: azaz, hogy a garantált alapok helyett az indexált vagy a részvényalapokban kamatoztassa a pénzét. Ezt a lépést különösen azoknak ajánlott megtenni, akiknek még több mint 15 éve van hátra a nyugdíjig. A megfelelő alap kiválasztása több ezer, sőt, több tízezer euróval növelheti a megtakarításokat, a spórolás teljes idejétől függően. Például az elmúlt évben a garantált befektetési alapoknál a maximális hozam 6,14%- volt, míg az indexált alapoknál a legnagyobb értéknövekedés elérte a 58,65 %-ot.
Ön hogyan támogatná a magánnyugdíj megtakarításokat?
A második pillérbe való belépés még mindig önkéntes alapon működik. Ezért sok fiatal, aki nem érdeklődik a saját pénzügyei iránt, illetve nem rendelkezik a megfelelő pénzügyi ismeretekkel, megmarad kizárólag az első pillérnél. Az állam a második pillér javára emelhetné a takarékoskodás mértékét, a jelenleg érvényes jogszabály szerint 2024-re a második pillérbe áramló nyugdíjjáruléknak a kivetési alap 6% kell fokozatosan elérnie. Emellett adókedvezményt kéne nyújtani az önkéntes nyugdíjpénztári befizetések után a második és a harmadik pillérben. És biztosan támogatnám az ötletet, miszerint a nyugdíjtakarékoskodók egyfajta automatizmus révén léphessenek előre meghatározott takarékossági stratégiákba életkoruk és a számukra elfogadható befektetési rizikó alapján.Szeretné tudni hogyan áll az Ön II. pillérben való spórolása?
Hívjon bátran 0907 716 378 vagy írjon és szakemberünk meglátogatja Önt. Kérek ingyenes tanácsot ITT
Közérthetően a második nyugdíjpillérről - ITT
Nem tudja értelmezni a számlakivonatot? Keressen minket ITT
További cikkek Janits Erzsébettől ITT