Egy jó életbiztosítás Covid-19 betegség esetén is pénzügyi biztonságot nyújt Önnek és családjának
PhDr. Janits Erzsébet 2012-től a Finanzpartner részvénytársaságnál dolgozik, jelenleg mint igazgató és egyben a felügyelőbizottság tagja. Szociológiát végzett, három gyermek édesanyja és több mint két évtizede tevékenykedik a pénzügyi szolgáltatások és közvetítés területén.
Szlovákiában 1,5 millióra becsülik azok számát, akik a pandémia kezdete óta bizonyítottan Covid-19 járványban betegedettek meg. Ennél szomorúbb adat, miszerint 17 ezren el is hunytak. Mára már alig akad valaki, akinek családjában ne bukkant volna fel a fertőzés. Ez az alattomos betegség nem csupán egészségi állapotunkra nézve veszélyes, hanem súlyosan érintheti családunk anyagi helyzetét is. Vajon hogyan előzhetjük meg, hogy a megbetegedés miatt pénzügyi nehézségeink támadjanak? Hogyan helyezzük biztonságba családunkat? PhDr. Janits Erzsébettel beszélgettünk, aki sokéves szakmai tapasztalattal rendelkezik a személyes pénzügyi tanácsadás területén.

A járvány sok ember életét feldúlta. Milyen negatív következményei lehetnek a betegségnek egy család költségvetésére nézve?
Elsősorban rövid, vagy hosszabb ideig tartó jövedelemkiesés történhet meg. Pozitív teszteredmény esetén házi karanténba kerülünk – a közeli hozzátartozókkal együtt. Nem járhatunk munkába, így csökken a bevétel. Komplikáció esetén pedig hetekig, sőt, hónapokig eltarthat a gyógyulás. Ismerjük a post covid tüneteket: akik ebben szenvednek, akár fél évig sem tudnak visszaállni a munkába. Ha egy családban mindkét szülő komolyabban megbetegszik, olyan jelentős bevételkiesés történik, amit az egész család megérez. Ugyanez a helyzet egyedülálló, vagy elvált szülők, kismamák esetében. Ilyenkor igényelhetünk ugyan állami támogatást, de azt nem lehet összehasonlítani a megszokott havi jövedelmünkkel. És akkor még nem beszéltünk a gyógyszerek és egészségügyi készítmények, vagy az ismétlődő tesztelés áráról. Végzetes esetben elhunyhat a családfenntartó – és a család minden bevételtől eleshet. Ilyenkor a gyász fájdalma mellett anyagi problémákkal is szembe kell nézni. Ezért ügyfeleimnek mindig azt javaslom: legyenek felkészülve minden olyan egészségügyi kockázatra, ami jövedelemkiesést okozhat. Helyezzék biztonságba családjaikat! Pontosan az ilyen helyzetekre találták ki az életbiztosításokat.
Mit javasol: hogyan teremtsünk anyagi biztonságot arra az esetre, amennyiben megbetegszünk, és emiatt nem jutunk a megszokott bevételhez?
Kössenek jó fedezetet nyújtó, jó életbiztosítást. Az életbiztosítás lényege, hogy pénzügyi biztonságot nyújtson szükség idején: váratlan betegség, vagy baleset esetén. A biztosítás nem arra garancia, hogy nem fogja elkapni a koronavírust – hanem pénzt biztosít Ön és családja számára a gyógyulás, gyógykezelés időszakában, amivel kiegyenlítheti a kieső összeget. Tragikus esetben pedig, amennyiben halál történne, a család pénzügyi forrását biztosítja a következő évekre; de rendezi az anyagi kötelezettségeket is – például törleszti helyettünk a kölcsönt, jelzáloghitelt.

Konkrétan milyen formában nyújt segítséget az életbiztosítás Covid-19 megbetegedés esetén?
Jelenleg a következő esetekben nyújtanak biztosítási fedezetet: kórházi kezelés, munkaképtelenség, súlyos megbetegedés, súlyos megbetegedés következményei, illetve ha ápolásra szorul valaki. A legrosszabb, a haláleset is ide számít. Ezek mind olyan biztosítási kockázatok, amelyek bekövetkezhetnek a koronavírus következtében. Amennyiben az ügyfél életbiztosítása úgy van megkötve, hogy lefedje ezeket a kockázatokat is, akkor pénzügyi vonalon biztosította magát. Az adott biztosítótársaság a fenti helyzetek igazolása után teljesíti az ügyféllel szembeni kötelezettségét – azaz elutalja neki a pénzt. Úgyhogy az illető megnyugodhat, és figyelhet arra, ami a legfontosabb: a gyógyulására.
Általában az emberek szkeptikusak a biztosításokkal szemben. Sokan azt gondolják: úgysem térítene semmit a biztosító...
A szlovákiai biztosítótársaságok eddig megközelítőleg 10 millió eurót fizettek ki, 10 ezer biztosítási ügyben, összefüggésben Covid-19 járvánnyal. A koronavírus lassan két éve nehezíti az életünket, és még messze nincs vége. A pandémia következtében megnövekedett az érdeklődés a biztosítások iránt, ezért az ágazat nem került krízisbe. Viszonylag rugalmasan reagált, és gyorsan áttért az online térbe. A biztosítók érdekeltek abban, hogy figyelmesen és felelősségteljesen forduljanak az ügyfelek felé. Például a Covid-19 elleni oltás semmilyen hatással nincs egy életbiztosítás megkötésére, sem a biztosító általi kártérítés összeg kifizetésére. Sőt, a legtöbb biztosítótársaság azokat az eseteket is fedezi, amikor valaki az oltás következtében betegszik meg. Az életbiztosítás tehát valóban komplex védelmet nyújt a koronavírussal összefüggésben.
Az újabb mutációk még inkább fertőznek, ezért készüljünk fel rájuk: helyezzük pénzügyi biztonságba családunkat.

Hívjon bátran 0907 716 378 vagy írjon és szakemberünk meglátogatja Önt. Kérek ingyenes tanácsot ITT
További cikkek Janits Erzsébettől ITT