A Finanzpartner az életstílusom

A Finanzpartner az életstílusom

JASOVSKÁ Blanka, Diószeg és környéke. 

2017-től dolgozik a Finanzpartnernél; hitelekkel, biztosításokkal, és ingatlanok eladásával foglalkozik. 12 fős csapatot irányít.

 

„Imádom a munkám! Örömmel kelek reggel, és elégedetten fekszem este. Szeretem a pörgést, az embereket. Hogy szükség van rám – és hogy hasznosnak érezhetem magam. Hogy egy elismert, színvonalas céget képviselhetek. Nem utolsó sorban: szeretem azt az anyagi függetlenséget és szabadságot, ami ezzel a munkával jár együtt.”

IMG_4834jpg

Valamikor egy fehérneműbolt üzletvezetője volt. Mi az Ön története? Hogyan került a pénzügy világába?

Szerettem volna elérni valamit az életben. Megmutatni az egész világnak: több vagyok, mint egy „egyszerű” elárusítónő. 2004-ben adódott a lehetőség, hogy egy olyan biztosítótársaság munkatársa legyek, amely kizárólag a saját termékeit árulja. A környezetem nem vett komolyan: „Mit akar ez a nő a bugyiboltból?”Úgy egy év múlva szokták meg, hogy már máshol dolgozom, és öt év kellett ahhoz, hogy el is ismerjenek. Azok, akik a legjobban nevettek rajtam, ma már mind az ügyfeleim.

            

Ennél a biztosítótársaságnál hosszú időt töltött, és szép sikereket is elért.

Pár év múlva mégis váltottam. Mert lassan rájöttem, hogy többet is nyújthatok az ügyfeleimnek. Az embereknek szükségük van lakásra, lakáshitelre, személyi kölcsönre is. Átléptem hát egy jó nevű, széles portfólióval rendelkező céghez. Itt már tényleg azt éreztem, hogy segíteni tudok. Itt is sok évet töltöttem, és szintén sikerült karriert építenem.  

IMG_4840jpg

Ezek szerint majdnem ugyanolyan cégnél dolgozott, mint a Finanzpartner?

Igen, „majdnem”. Csak épp van egy hatalmas különbség: az, ahogy érzem magam a cégen belül. Én szeretek dolgozni, és akarok is. De ha kényszerítenek, ha jobbról-balról böködnek, hogy teljesíts, még jobban, még többet – akkor elmegy az ember kedve. A Finanzpartnernél szabad vagyok. Szépen haladok felfelé. A saját tempómban dolgozok, és az elért eredményeimet senki se veszi el tőlem. Mindamellett a cég emberséges – és teljes vállszélességgel ott áll mögöttem.

IMG_4838jpg

Mit jelent az pontosan, hogy Ön mögött áll?

Ez egy stabil, megbízható társaság. Ügyel az ott dolgozó üzleti tanácsadók professzionalizmusára. Kiváló az oktatás színvonala, és komolyak az elvárásai. Ezért nem kell amiatt aggódnom, hogy egy kókler esetleg rossz hírbe hozza azt a céget, amelyet én is képviselek. Megbízható a karriervonal – ha változott is valami az évek során, csak jobb lett, nem rosszabb. Ezen kívül a tolltól kezdve a mappákon keresztül az online segédanyagokig mindent a kezünk alá tesz. Az üzleti tanácsadás, a szerződések megkötése rengeteg papírmunkát is jelent, nekünk mégsem kell papírhegyekkel járkálni. A mi rendszerünkkel ugyanis minden elintézhető elektronikus úton is – elég csak egy laptopot, tabletet vagy okostelefont magunkkal vinni. Amikor egy ügyféllel találkozom, elegánsnak érzem magam.

            

A Finanzpartner leányvállalata ingatlanok eladásával is foglalkozik.  

Aki a Finanzpartner reality által szeretné eladni az ingatlanját, biztos lehet benne, hogy az online keresések első helyére kerül. Az adás-vétel körül mindent profi módon elintézünk – az ügyfélnek elég csak bejönnie hozzánk, és meginnia a kávéját. Egyedüli cég vagyunk, amely drónos felvételt készít a lakásról, házról. Így a vásárlók az ingatlan minden zegét-zugát megnézhetik az interneten keresztül.  Ez is egy olyan háttér, amiért hálás vagyok! Emellett aki lakást vásárol, annak többnyire hitelre is szüksége van, a hitelt pedig be kell biztosítani... Tehát a Finanzpartner maga biztosítja azt a munkakörnyezetet, amelyben sikeres lehetek.

IMG_4843jpg

Mi az, ami jelenleg legjobban érdekli az embereket, milyen téren igénylik leginkább a     tanácsadást?

Jelenleg a pandémia miatt kialakult gazdasági helyzet miatt aggódnak. Nem tudják, lesz-e még holnap is munkahelyük. Majdnem minden családnak van lakáshitele, biztosítása. Ezek a kiadások egy bizonyos bevételre vannak beállítva – és ha véletlenül kiesik ez a bevétel, csak néhány hónap tartalékuk marad. Mindenkit arra biztatok: jöjjön, nézzük át a már meglévő szerződéseket. Nem mindegy, mekkora anyagi biztonságban van a családunk.

            

2017 februárjától sikerült felépítenie egy 12 fős csapatot. Milyen emberekkel dolgozik    legszívesebben?

Minden munkatársamat megbecsülöm. Van olyan is, aki ún. tippadó azaz nem pénzügyi közvetítő, nem köthet szerződéseket – csak ajánl engem. Mindketten jól járunk: én új ügyfelekkel gazdagodom, ő pedig szép kis mellékkerestre tesz szert, pusztán azzal, hogy megadja másoknak a telefonszámom. Mert a mi cégünknél ez is lehetséges! Azonban komoly karriert csak akkor lehet építeni, ha valaki teljes állásban, és becsületesen dolgozik.

IMG_4842jpg

Fotón: Jasovská Blanka és Dominik Hrbatý

Mit szeret leginkább ebben a munkában?

A pörgést. Az embereket. Hogy minden nap egy új helyzet, és hogy mindig tudok segíteni, hiszen az ügyfeleim továbbajánlanak. Nem utolsó sorban pedig azt szeretem, hogy jó pénzt tudok vele keresni. Szép dolog, ha megveregetik az ember vállát – de az igazi elismerést akkor érezzük, ha anyagilag is megbecsülnek minket.  A Finanzpartnernél dolgozni már nem is munka – hanem egy életsílus, amelyet rendkívül élvezek.

Csatlakozzon a csapatunkhoz - információt kérjen ITT
Karrier lehetőség ITT
Finanzpartner magyar oldala